Ahogy telnek a hetek, egyre jobb produkciókat láthatunk a versenyzőktől. Mindent megtesznek, hogy elnyerjék a mentorok és a nézők tetszését, hiszen ezen múlik, hogy meddig juthatnak el a versenyben. Csordás Ákos az X-Faktor férfi versenyzője legutóbb két produkcióval állt színpadra. Mindegyik előadásában kiváló teljesítményt nyújtott, amit a mentorok pozitív értékeléssel jutalmaztak. A fiú mentora elégedett volt mindkét előadással. Csordás Ákos az X-Faktor versenyében a nézők tetszését is elnyerte, hiszen elegendő szavazatot kapott azért, hogy továbbmehessen a versenyben. Nemsokára újra látható lesz a fiú a műsor színpadán, ahol ismét énekelhet. Csordás Ákos az X-Faktor öt legjobb versenyzője között énekelhet a következő adásban és kiderül, hogy a nézők szavazata alapján továbbjuthat, vagy párbajoznia kell-e. A verseny egyre nagyobb izgalmakat rejt, hiszen az egyik kategóriában már minden versenyzőnek búcsúznia kellett. A műsor nemsokára látható lesz, ahol láthatjuk majd az öt legjobb versenyzőt. Már csak pár hét és kiderül, hogy ki nyeri meg az X faktor versenyét.
">
Related Post
Minőségi tűzifa a Farengeteg fateleprőlMinőségi tűzifa a Farengeteg fatelepről
Télire vásároljunk tüzelőanyagot a Farengeteg fatelepről. Itt többféle fajtát is találunk: akác, tölgy, gyertyán és bükk. Vágott és hasított tüzelőt nagyon jó áron lehet rendelni. Három köbméter felett, még extra
Szolgáltatás
Automata öntözőrendszerrel másképp leszAutomata öntözőrendszerrel másképp lesz
Mitől lesz másképpen, ha automata öntözőrendszer működik a kertben? Összegezve főleg az időben, a felhasznált vízmennyiségben, a ráfordított energiában és a kert szépségében! Talán Ön is látott már olyan kertet,
Szolgáltatás
Elérhető földgáz kereskedelmi tanácsadásElérhető földgáz kereskedelmi tanácsadás
A kereskedelem területén nagyon tágak a határok, így tulajdonképpen minden belefér, amit adni és vásárolni lehet. A földgáz kereskedelmi tanácsadás a www.lamar-consult.eu oldalon elérhető mindenki számára. A Lamar Consultink szakemberei
Szolgáltatás
